A sötét tölgyfaajtón egy kis tábla függeszkedik. Ezüst betűkkel vésve: A harcosok vezérének lakosztálya. Aláírva: "Kopogj, és máris itt vagyok".Hűvös, hideg szöveg, amely cseppet sem nőies, de annál inkább a harcosokra jellemző. Ahogy belépünk ámulva figyelhetjük meg a berendezést. Ahogy a kishölgy berendezte! Egyszerre harcos jellegű, de ugyanakkor tartalmazza, mindazt, amiben egy nő örömét leli. A világosabb árnyalatú tölgyfa parketta, fekete szőnyeggel leterítve, aminek közepében egy fehérrel kirajzolt tigris pihen. A fény csak egy nagy, fekete keretes ablakon árad be. Alatta van az ágy is. Semmi különös: csak egy fekete, fehér rajzvonásokkal díszített ágytakaró van rajta. Alatta persze fehér ágynemű. Az ággyal szemben van egy kis asztalka, két fotellal. Ez a hely lehet az, ahol később a vendégeket fogadja. Egy nagyobb szekrény tartózkodik az ajtó mellett, és egy kisebb ezek mellett. Az utolsó sarokban egy sarok asztal. Ezen egy tükör. A tükör kinézete a következő: vaskeretes, amiből kér rózsa forma ágal ki. Ez a mesteremberek egyik remekműve. Ennyiből áll a szoba rész.
Egy rejtett ajtó. Az illető csak egy egyszerű jelszóval tud belépni. Kis szobával találjuk szembe magunkat. Az egészben egy íróasztal, és egy nagyobb kör alakú fotel van. Ezt pedig csak az ismeri, aki igazán "lelki" társa Móry kisasszonynak. A harcosnő ebben a szobában a "kis harcosok" iratait, és tanulmányi papírjait tartja szemmel. Ezek az iróasztalának fiókjában pihennek.
"Kilépni egyszerű, de belépni annál bonyolultabb."