Park a főtéren

/Nem is nagyon figyelt a további ,,beszélgetésre''.A fodrozódó víztükröt nézte./
-Alig várom!
/Felkapta a fejét Bibione távozására,s utána szólt.Mikor a lány eltünt,felvidult az arca.gy fordult hogy jol láthassa Filomeia-t/
-Akinek ennyi erénye van,az bármit eltud hitetni saját magával...
/Nem akart hangosan nevetni,kárörvendeni,Ő nem ilyen.Bár az sem jellemző hogy elfojtsa amit gondol.Kissé kuncogott/
-Ha jól értettem,a szép és okos lányok mind../legyintett/-nem érdekes.
-Szép,csak szeret kóborolni.../váltott hirtelen témát,madarára célozva/
-Egyébként a neve Tinkle

*Szia!
Komolyan?Te aztán okos lehetsz:)sok sikert hozzá.
.én sajna irtózom a vértől*

/ Lucile nyugodtan sétálgat, amikor a főtérre ér. Senkit nem talál./
-Nem hiszem el, hogy itt soha senki nincs! Szeretem ugyan a magányt, de azért ez mégis csak sok!
/Lucile észreveszi durcit./
-áhh...szia durci. Te mindig követsz.
/És megsimogatta cicáját. Ekkor egy lány közeledik felé./
Szia!/köszön az ismeretlen diák./]-Téged még nem láttalak errefelé. Mióta vagy itt?/Lucilnek nem volt szimpatikus a lány. Furcsának találta. Főleg hogy csak úgy előtűnt a semmiből. Ganús volt neki./
-Nem mindegy? Jöttem amikor jöttem. Amúgy meg foggalmam sincs hogy ki vagy. Úgyhogy talám el is húzhatsz.
/De a lány nem tágított.*
-Nem ilyeszt meg ez a fajata modor. Amúgy Allegra vagyok./mutatkozott be a lány, és a kezét nyújtotta. Lucile nagy nehezen, de kezet fogott vele./
-nah? Szóval mikor érkeztél?/vetette fel a témáát újból./
-Figyelj. Szállj le rólam jó? Nem vagyunk egy súlycspoprtban. Világos?
/És pálcát emeld az idegen lányra. Arca furcsa vigyortól lett ékes./
-Jól van na. Ha nem akarsz diskurálni, akkor haggyuk a dolgot. De a nevemet elárultam. Ígí hát halljuk a tiedet.
-Elmondom mégegyszzer. Vagy lelépsz, vagy meghalsz.
/ás szája már mormolni kezdte a halálos igét. Arcán lehetett érezni a hatalom iránt érzett szenvedélyt./
-Akkor majd máskor..../A lány szavai furcsán sziszegtek. Lucile úgy érezte nem biztos hogy ember volt. Érezte hogy meg kell magát védenie. Miután a titokzatos lány rlillant, Lucile a macskáját az ölébe vette, és leült a szökőkút szélére. Egy idő múlva furcsa zajokat észlel, amik elhaladtak mellette. Úgy érzi követnie kell. Így hát útnak ered./

/Nivira csendes, békés léptekkel halad a főtéren, szinte álmodozva. Nivira sosem álmodozik. Rég letett erről a luxusról/
- Látod Tias, végre megérkeztünk.
/szólt a mellette lépkedő pajkos macskának miközben körülnézett/
- Végre. El sem hiszem, hogy itt vagyunk. Tudom, tudom.. szólnom kellett volna otthon, hogy miért is jövök ide, de akkor biztosan aggódnának.
/egy lelket sem látott, kihaltnak tűnt a város/
- Furcsa, azt hittem, többen leszünk.. Hogy elvegyülhetek és felkutathatom dédnagymama leveleit
+ Nivira dédanyjára gondol, egy keserédes mosoly ül ki az arcára+
/ A macska felugrik egy kőpadkára, Nivira megsimogatja kedvencét /
- Úgy látom, senki nincs most errefelé. Gyere Tias, foglaljuk el a kollégiumi szobát és ismerkedjünk meg a szobatársakkal.
/Nivira még egyszer körülnéz, tudja, ez a hely még fontos események színtere lesz a nem is olyan távoli jövőben. Tias-szal a nyomában elsétál a kollégium felé, kisebb szelet támasztva lépteivel/

/Sophie a park felé vette az irányt. Hallott a szökőkútról, és szerette volna megnézni. Leült egy közeli padra, és tekintete megakadt a vízen, amelyen a nap sugara csillogtak./
+ Szép napnak indul ez a mai. Remélem társaságom is akad.+
/Majd egy könyvet lapozott fel, és olvasni kezdte azt./
+Még egy darabig itt maradok.+

/Még mindig kedvenc könyvét olvassa, amikor hirtelen egy apró fájdalmat érez a lábában. Felnéz, és egy fiút pillant meg, aki mintha zavarban lenne.../
-Semmi baj, én voltam útban.
/Megörül, hogy végre összefutott valakivel./
-Ezek szerint mégsem olyan kihalt ez a város, mint ahogy azt elképzeltem. A nevem Sophie, és igen, az egyetmre járok. Most érkeztem nemrég.
/Megnézte a fiút, aki nagyon rokonszenvesnek tűnt./
-Sietsz valahová?
/Mondta kedvesen, majd a kastély felé tekintett./

-Én a gyógyítók rendjébe járok.
/jegyezte meg elégedetten. /
-És te hova jársz?
/Kérdezte, aztán észrevette, hogy a fiú a könyvére szegezi tekintetét./
-A salemi boszorkány. Egy lányról szól, aki megmenekül Salemből. A kedvencem.
-Sok barátod van itt?

-A bájolók rendje is klassz lehet.
/Mondja, majd a fiú következő kérdésében elhívja őt a kastélyba. Örömmel elkíséri őt./
-Persze, elmegyek veled. /Mondta, majd a könyvét belegyömöszölte a táskájába, és elindult követve Franciset.

/Sandra, amikor a főtéren bóklászott megpillantott két embert, akik indulni készültek. Ijedten bár, de odasietett hozzájuk, és útbaigazítást kért tőlük./
-Elnézést, de meg tudnátok mondani nekem, hogy merre találom a kastélyt? Eltévedtem...

/Sophie éppen Francise-el beszélgetett a kastélyhoz vezető úton, amikor egy lányt pillanott meg közeledni. Lassítottak, hogy hamarabb utól tudja őket érni. Kiderül, hogy eltévedt, és a kastélyt keresi./
-Mi is a kastélyba megyünk, ha van kedved velünk jöhetsz.
/Mondta, majd az órájára pillantott./
+Még van egy kis időm.+
-Egyébként a nevem Sophie, a gyógyítók rendjébe tartozok.
/Mutatkozott be, majd kezet nyújtott./
-És téged hogy hívnak?

/Miután megtudta, hogy a lányt Sandrának hívják, és hogy ő is új itt, egy kicsit megörült./
-Én is új vagyok, itt, és senkit nem ismerek.
/Mondta, majd mosolyogva Francise-re nézett./
-Illetve már egyre több emberrel ismerkedek meg.
/Francise a tantárgyaik felől érdeklődik./
-Én a lényismerettel kezdek. Te mit tanulsz?
/Kérdezte, de ebben a pillanatban egy madár hangját hallotta, majd hirtelen egy sólyom csapódott a fiú mellkasának. Sophie egy kicsit meg is ijedt. Kiderült, hogy a fiú bátyjáé./
-Kissé agresszív madár... A bátyád milyen ember?
/Kérdezte, majd a távozó sólyom után tekintett.

/Sandra engedte, hogy Sophie válaszoljon előbb. mikor befejezte így szólt:/
-Én a rúnák és kövek tantárgyat tanulom. Igazán érdekes dolog lehet... de mondd csak Francise, ez a madár nem veszélyes azokra nézve, akiket nem ismer?
+ijesztő volt ez a madár+
/végre elérték a kastélyt. A látvány önmagáért beszélt. Ijesztő, de mégis csodálatos/
-Na, ki megy előre?
/kérdezte Sandra/

/Jókat nevettek, amíg a kastély bejáratához nem értek. A kastély egy hatalmas, várnak kinéző építmény volt. Az ajtaja egy óriási fa ajtó volt, olyan kopogtatókkal, amik mintha óriásoknak készültek volna./
+Ez elég rémisztő, de hamarosan esni fog, és jobb lenne bemenni.+
/Mondta, miközben az eget kémlelte. Épp egy villám cikázott a messzeségben, amit egy mennydörgés kísért. Francise és Sandra is felnézett az égre, majd Sandra megkérdezte, hogy ki megy előre.
-Jobb lesz ha Francise indul el. Majd követjük őt.
/Mondta, miután a fiú kinyitotta az ajtót, ami igencsak nyikorgott. Bent sötét, és hideg volt./

/Belép a kapun. Megvárja, amíg a két lány is bejön, majd elengedi az ajtüt, ami nem csapódik be, hanem lassan visszazáródik. /
-Nos, ti merre mentek?
/Kérdezi, majd még hozzáteszi/
-Én felmegyek az egyik társalgóba. Ha esetleg útbaigazításra lenne szükségetek a kastélyban, csak szóljatok!

*Ha mindenki eldönti, hogy merre tovbb, akkor majd folytassuk a kastélyban!*